Ötödik részlet(a harmadik folytatása)

Kinyitotta a szemét, és rengeteg port köhögött fel, az arca és a ruhája is csupa por volt. A hátán fekve egyetlen halványan fénylő pontot vett észre. Tudta, mi az. Vagyis sejtette, mi történt. Beszakadt alatta valami lejáratféle, és hatalmasat zuhant lefelé a kútszerű üregben, amelynek a felszínen levő száját látja most egy fénylő pontnak. És fénylik, úgy igazán, azaz, ha nem téved nagyot, dél körül járhat az idő. Egy fél napot feküdt idelenn eszméletlenül.
Körülnézett. Egy tágas barlang volt, eléggé szabályos falakkal, henger-teret alkotva.Felült, a falak mentén enyhén derengő fényt fedezett fel, a forrását nem tudta kivenni. Felállt, és közelebb ment a falhoz. Bemélyített üreget látott körben, pontosabban egyre mélyülő üreget. Spirálisan vájt járat lefelé. Meglett a fény forrása is: ökölnyi gombák foszforeszkáltak vörös és türkiz színnel.
Kíváncsiságától vezérelve - meghát ugye felfelé nem nagyon volt esélye kijutni - elindult lefelé a folyosón. Néhány méter után megállt hallgatózni, de még apró neszt sem hallott. Még néhány méter után ugyanaz a látvány fogadta, a lefelé tartó folyosó íve. Még tovább menve még mindig nem volt változás. Vajon milyen mélyre mehet ez? Tényleg itt lehet elrejtve lenn a legendás Sápadt Ördög, amiből állítólag a világ ősi titkait lehet megtudni? Azt sem tudta igazán, hogy hogyan képzelje el. Valamilyen szoborszerűség, amire rá vannak faragva a tanítások? Mekkora lehet? Miközben kérdések sokasága árasztotta el az elméjét, észre sem vette, mennyi idő telt el. Egy pillanatra megtorpant, aztán rájött, hogy már mindegy, lemegy az aljáig. Iszonyaosan szomjasnak éezte magát, és nem tudta, hogy képzelete játszik-e vele, de vízcsobogást hallott. Ment még néhány lépést, és szíve majd kiugrott a látványtól: véget ért a folyosó, és egy kis földalatti csermely vize tűnt fel a vörös-türkiz fényben.
Gyorsan odafutott hozzá, és hatalmasakat kortyolt belőle, és szinte érezte, hogy a hűvös víz szétáramlik benne. Közben fejét oldalra fordítva megállapította, hogy egy a fentihez hasonló kis barlangüregben van.
- Mit keresel itt, ember? - váratlanul szólat meg a háta mögül egy hang, ijedtében hátrafodulva elvesztette az egyensúlyát, és beletoccsant a patakba.
- Azt kérdeztem: mit keresel itt? - kérdezte újra a hang, a forrása nem látszott tisztán, valahonnan a sarokból beszélhetett, ahol a gombák fénye nem érte.
- A Sápadt Ördögöt. - el sem tudta képzelni, hogy élhet idelenn valaki. Csak ennyi telt tőle: Ki vagy te?
- Hm, a Sápadt Ördög? Honnan tudsz róla? - hűvösen és érdeklődően hangzott a kérdés.
- Indián legenda. Meg más népeké is.
- Szóval legenda. És miért akarod megtalálni? Pénz? Hírnév? - az ismeretlen hangjában megvetés csendült.
- Nem. A tudás érdekel, amit a világról magán hordoz.
- Magán hordoz? - kérdezte a hang.
- Hát úgy értem, belevésve, vagy ráfestve, vagy ilyesmi. Igazából nem tudom, pontosan milyen.
Az idegen picit előrébbhúzódott, és jobban szemügyre lehetett venni. Wynne szíve majdnem kiugrott a rémülettől: a derengő fényben jól kivehetően látszott, ahogy lábait keresztbetéve ül, apró karmos kezeit a a térdén nyugtatva, szinte albínónak mondható világos bőre, és.. igen, két felfelé kunkorodó világos szarv az ősz-fehér hajfürtök között.

Döbbenten állt, alig kapott levegőt.
- Valami baj van? - kérdezte, alighanem maga a Sápadt Ördög.
- Hát csak, csak - hápogott - Azt hittem a Sápadt Ördög egy tárgy, ereklye. Ezenfelül az ájulás kerülget, ugyanis hozzád hasonlóval még nem találkoztam, sőt, meg merem kockáztatni, hogy még senki sem.
- Hogy érted, hogy senki sem?
- Hát emberek. Vagyis senki. Vagy semmi.
- Nagyot tévedsz, és egyben logikátlan is, amit mondasz. Hogyan szólhatna rólam a te indián legendád, ha nem találkozott velem senki?
- Ebben van valami.. És akkor most meg fogsz ölni?
- Mindig is jellemző volt rátok. De nem hibáztatlak, annyira belétek nevelik.
- Mármint, nem akarsz megölni?
- Miért akarnálak?
- Akkor a lelkemet akarod?
- Nem akarok én semmit sem tőled. Rég lemondtam rólatok. És addig sem azt akartam amit most terjesztenek rólam a hatalomgyakorlóitok. Nagyon sok ideje idelenn vagyok, és csak rövid ideig zavart.
- Hogyhogy sok ideje? Nem itt voltál mindig?
- Dehogy. Régen az én fajtám az emberek között élt, segítettük őket.
- A te fajtád?
- Hát az angyalok.
- Te angyal vagy?
- Úgy látom nem vagy valami tájékozott. Pontosítok: azt terjesztik rólam, bukott angyal vagyok. És ez valamilyen értelemben igaz is. Persze nem úgy, hogy ők értik.
- Azt akarod mondani, hogy te vagy maga Lucifer?
- Sok néven emlegettek. Ez volt az egyik. A Fényhozó. Na de innen már nemigen hozok fényt senkinek.
- Hogy kerültél ide?
- Hosszú történet. Később még mesélek róla. Persze csak ha maradsz még.
- Maradok, persze. Amúgy sem tudnék kijutni. Elmondod hogyan kerültél ide?
- Tömören összefoglalva az emberi hülyeség és hatalomvágy miatt.
- Ezt hogy kell érteni?
- Régen én és sok hozzám hasonló együtt éltünk a természettel és az emberekkel, segítettük egymást. Nem okozott problémát, hogy más a fizikai formánk, és könnyebben mozgunk a lét más síkjain is. Az embereknek más jellemző és hasznos tulajdonságaik voltak. Sok néppel éltünk együtt, ti úgy nevezitek őket természeti népek, meg törzsi kultúrák, meg mindenféle egyéb nevekel illetitek, amelyek a nagy hatalmú államrendszerek és egyházak megalakulása előtt léteztek. Utána őket barbárnak és pogánynak volt szokás hívni. Velük éltünk, őket segítettük.
- Segítettétek? Kik?
- Azt hiszed, a régi mítoszok és legendák számodra fura teremtményei a képzelet szüleményei? Hát nem. De ügyesen megoldották, hogy lehetőleg minél több ember ezt higyje.
- Tehát léteztek?
- Nem. Léteznek.